Logopédiai ellátás

Logopédiai ellátás


Az intézményünkbe járó tanulásban akadályozott és értelmileg akadályozott tanulók logopédiai ellátását rehabilitációs feladatként látjuk el. A tanulók elsősorban szakvéleményük javaslata alapján, illetve az osztályfőnökök jelzései, valamint az év eleji szűrések (beszéd vizsgálat, pedagógiai vizsgálat) nyomán kerülhetnek logopédiai terápiákra az alábbi (többnyire halmozottan előforduló) problémákkal:

megkésett beszédfejlődés
pöszeség

beszédritmus zavara - dadogás, hadarás
orrhangzós beszéd
nyelvlökéses nyelés
diszfónia
olvasás-írás nehézség

A foglalkozások az erre a célra kialakított és a szükséges eszközökkel felszerelt logopédiai foglalkoztató helyiségben, kiscsoportos vagy egyéni formában zajlanak. A csoportok létszáma változó, - 1-5 (maximum 6) fő - a beszédhiba vagy beszédzavar súlyosságától függően. A kezelés egyéni terápiás terv szerint folyik. A csoportok szervezése az iskolai órarendhez és az osztálycsoportokhoz igazodik.

Az egészséges mozgásfejlődés a beszédfejlődés feltétele egyben. Szükséges hozzá a testtudat kialakítása, illetve megerősítése, egyes érzékelési területek összehangolása, a vesztibuláris rendszer működésének korrigálása, térészlelés, érzékelés fejlesztése, alapmozgások koordinálása, finomítása, a két testfél mozgásának összerendezése. A beszédfejlődés optimalizálása érdekében szükség van tehát a gyermek nagy- és finommozgásainak fejlesztésére, a koordinációs zavarok, mozgásos ügyetlenség kiküszöbölésére, a testi-lelki harmónia, a jó pszichomotoros állapot megteremtésére. Ebben segítséget nyújt a beszédhibás gyermekeknek a testnevelő, a konduktor és a gyógytestnevelő is.

A logopédiai ellátásban részesülő tanulók előrehaladásáról félévkor és a tanév végén szöveges értékelés készül.